50+ csoport 11. 29. alkalom beszámolója
A karácsony annyit jelent, hogy KRISZTUS megszületik az EMBER szívében. (Johan Frinsel)
Tegnapi találkozónkon közös imádság után a napi evangélium kapcsán beszélgettünk Péter testvér vezetésével.
" Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: "Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni." Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: "Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta." "
(Lk 10,21-24)
Az agapét követően szorgos kezek készítettek el 150 vigasztaló üzenetet a Kenézy Kórház Rehabilitációs osztályán fekvő betegek számára. A karácsonyi lapok a Megtestesülés Plébánia Kamilliánus Családcsoportja által készített csomagokba kerülnek majd, melyet a Debrecen -Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai juttatnak el a Rehabilitációs osztályra egy, a Svetits Gimnázium diákjai által bemutatott karácsonyi műsor keretében. A kamilliánus csomagok a Megtestesülés Plébánián megrendezett mézeskalács vásár bevételéből készülnek! Példa értékű összefogás, az önkéntesség szép példája, hála és köszönet mindenkinek, aki bekapcsolódik ebbe a szeretet-láncba!
Különösen értékes ez a kezdeményezés, hiszen a Covid-járvány óta első alkalommal mehetünk majd ebben a formában a betegekhez, egy kis karácsonyt varázsolni azok szívébe, akik az ünnepet a kórházban kénytelenek tölteni.
Legközelebb december 6-án, kedden találkozunk, Mikulás napján, ki-ki szellemi ajándékkal készül a csoport számára! Mindenkit, régieket és újakat is szeretettel várunk!
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat