50+ csoport 2023.09.05. alkalom beszámolója
Az Úrral való egység imája
Imádott Jézusom!
Lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért!
Ámen.
2023.09.05-én, kedden 9:00 órakor találkoztak a Szent II. János Pál pápa teremben az idei tanév első összejövetelén az 50+ csoport tagjai. Közel húszan gyűltünk össze, már nagyon vártuk a találkozást.
Imával kezdtünk, majd szokásunkhoz híven a következő vasárnapi evangéliumot olvastuk és beszéltük meg közösen.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 18,15-20)
Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet.
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
"Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
*****
A megbeszélés során számos gondolat merült fel:
- Nagyon fontos, hogy rendezett kapcsolatunk legyen Istennel és egymással.
- Mit jelenthet testvérnek lenni?
- Vizsgáljuk meg ezt szakaszt a testvérek kapcsolata szempontjából!
- Meddig terjed a felelősség a testvérünk iránt?
A kapcsolatot helyre kell állítani – nem normális dolog az, hogy egy közösségben rendezetlen kapcsolatok vannak.
- Gondoljuk át: mindenkivel nyugodt szívvel tudunk leülni beszélgetni, imádkozni?
- Ha vétkezik ellenem valaki, akkor úgy gondolkodik a világ, a kezdeményezésnek tőle kell jönni. Jézus arra tanít: légy te a kezdeményező a kapcsolat helyreállásában.
Ha testvéreid intenek vizsgáld meg, ha Istentől van, akkor az mentő szeretet, és érdeked, hogy hallgass az intő szóra.
- Ha körülötted mindenki másként látja a dolgokat, mint te, akkor lehet, hogy el kellene gondolkodnod arról, hogy lehet igazuk van.
- Persze az ember beleeshet abba a csapdába, hogy gyűjt magának olyan embereket, akik megerősítik téveszméiben, meg bűnös állapotában. De ezek az emberek nem barátok, a lelked ellenségei – hízelgő emberek.
Első lépcső: négyszemközt
- Jézus arra tanít, hogy a lehető legkisebb körben rendeződjön a kapcsolat.
- Ha ellenem vétkezik valaki, akkor ne kezdjek el róla beszélni másoknak, ne kezdjem el lehordani őt. TUDJÁTOK MILYEN GYAKRAN ELKÖVETJÜK EZT A VÉTKET!
- Menj oda hozzá, anélkül, hogy bárkinek beszéltél volna róla.
- Lehet, nem fogadja.
- Nehezebben bocsátunk meg azoknak, akik ellen mi vétkeztünk, mint azoknak, akik ellenünk vétkeztek. !!! – ez egy furcsa szellemi igazság.
- Akik ellen mi vétkeztünk – az a mi bűnünk, azt be kellene ismerni.
- Akik ellenünk vétkeztek, az a másik bűne – könnyebb megbocsátani.
Ezért kezdte Jézus a tanítást azzal, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek – akik alázatosak, akik tudják, hogy nem tökéletesek – nem mentek be a mennyek országába.
- Ha úgy látod magad, mint ha tökéletes volnál, akkor már rossz úton haladsz, a pokol felé.
- Az is rossz kifogás, hogy de a többiek is. MÁSOK BŰNE MÉG TÉGED NEM FOG FELMENTENI!
- Különbség van intés, és ítélkezés között.
INTÉS a helyreállást segíti – elítéli a cselekedetet, de nem az embert
Az ÍTÉLET az ember ítéli el mindenestől, nincs változás lehetősége
- Nem tehetjük, hogy engedjük, hogy bárki tegyen bármit a közösség életében.
- Ez a fegyelem a mi javunkat szolgálja, mert ha megtér valaki a szeretet teljes intésre, akkor megnyerted az atyádfiát. Az életét a halálból hoztad vissza.
Második szint: tanúk előtt
- Ez is még kis kör, itt is meg kell maradnia az információnak.
- Tanú szava – A tanúk nem vádakat hoznak fel, nem egyéni szimpátiájuk dönt a kérdésben, hanem Isten Igéje.
- Az Ige a mérvadó életünkben, kapcsolatainkban, a gyülekezeti fegyelem kérdésében is.
Harmadik szint: a gyülekezet/közösség – az utolsó szint
- Jézus reális és tudja, hogy ha az ember bűnben van, milyen makacs tud lenni. Mindenki az ő ellensége, de nem látja, hogy szíve megkötözött.
- Végig kell vinni, mert a bűnös ember megbotránkoztat, csapdába visz, rombol maga körül, és ezt nem lehet megengedni.
- Isten az ítéletet nem bízta ránk, az intést igen, az erősekre, akik mentő szeretetettel, szelíd lelkűséggel tudnak inteni.
Ha nem tér meg úgy kell tekinteni, mintha pogány lenne – ez nem azt jelenti, hogy utálni kell, hanem deklaráljuk az állapotát: elszakadt Istentől. ÚJRA MEGTÉRÉSRE VAN SZÜKSÉGE!
Jézus ráruházza a felelősséget a tanítványokra.
Higgyünk benne, hogy a problémákra a válasz, a megoldás mindig Isten Igéjében van.
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat