Hirdetések 2020. augusztus 9. – Évközi 19. vasárnap
Augusztus 6-án közel 30 fő részvételével megrendezésre került a templom felújításához kapcsolódó fórum. Jacek atya és a képviselőtestület tagjai részletesen bemutatták a templom felújításának előzményeit, az eddig elvégzett feladatokat és a megvalósítás előtt álló terveket, majd a résztvevők is elmondták véleményüket. Köszönjük a megjelent testvéreknek a részvételt.
Augusztus 10-én hétfőn estétől a szentmiséket a II. János Pál teremben tartjuk a felújítás miatt. A Nagyterem és a templom közötti szabad téren is lehetőség lesz részt venni a kihangosított szentmisén.
Kedves hívőnk, Bobonka Eszter július 27-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése augusztus 11-én, kedden lesz. Ugyanazon a napon 17 órától temetési gyászmisét tartunk lelki üdvéért templomunkban.
Hétfőn Szent Lőrinc ünnepe, kedden Szent Klára, csütörtökön Boldog XI. Ince pápa, pénteken Szent Maximilian Kolbe atya emléknapja lesz.
Augusztus 15-én, szombaton Szűz Mária mennybevétele, más néven Nagyboldogasszony főünnepén templomunkban a szentmisék 7-kor, 9.30-kor és 18 órakor lesznek. E nap parancsolt ünnep, vagyis a szentmisén való részvétel kötelező. Pénteken 18 órakor vigília szentmise is lesz.
Augusztus 13-án, csütörtökön egész napos szentségimádás lesz a Nagyteremben.
A perselybe szánt összeget a szentmisék végén kérjük a kijáratnál elhelyezett perselybe dobni. Továbbra is szívből köszönjük a hívek anyagi és lelki támogatását!
