Hirdetések 2020. július 5. – Évközi 14. vasárnap

2020.07.04

Köszönjük mindazoknak a szolgálatát, akik a búcsúi ünnepségünk és az esti hangverseny szervezésében részt vettek!

A nyári melegre és elsősorban idősebbjeinkre való tekintettel júliusban és augusztusban vasárnap reggelenként még egy szentmisét fogunk tartani 8 óra 30 perctől. Az első alkalom július 5-e.

Ismét hirdetjük az örömhírt, hogy pályázati források által lehetőségünk van templomunk kicsi szentélyének megnagyobbítására, egyben a szentély arculatának megújítására és a templom terének újraburkolására. A munkálatok várhatóan augusztus elején kezdődnek, addig is a tervek finomítása zajlik. A tervek az Irgalmas Jézus képe mellett megtekinthetők, Jacek atya szívesen fogadja a hívek meglátásait!

Szombaton Szent Benedek apát, Európa társvédőszentjének ünnepe lesz.

A perselybe szánt összeget a szentmisék végén kérjük a kijáratnál elhelyezett perselybe dobni. Továbbra is szívből köszönjük a hívek anyagi és lelki támogatását!

A domonkos atyák nevében áldott, testi-lelki pihenésben, feltöltődésben gazdag nyarat kívánunk mindenkinek!

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el