Hirdetések - 2020. március 22. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Palánki Ferenc püspök atya felmentést adott a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól. A már felvett miseszándékokra a nép részvétele nélkül az atyák elvégzik a szentmiséket.
Az Úr napjának megszentelése továbbra is ugyanúgy parancs marad számunkra. A szentmise helyett töltsünk kellő időt imádsággal - a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával - egyénileg vagy a családban, illetve az online és a közszolgálati televízióban elérhető miseközvetítésbe kapcsolódjunk be áhítatos lélekkel, és végezzünk lelki áldozást.
Jacek atya az imádságban való összefogásra buzdít. Otthonról kapcsolódjunk be minden este 17.30-tól a közösen mondott rózsafüzérbe. Nagyböjtben minden pénteken 3 órától az irgalmasság rózsafüzért imádkozzuk. A keresztúti ájtatosság 17.20-kor kezdődik. Honlapunkon megtalálhatók az imádságok, amelyeket közösségünk közösen (ki-ki az otthonában) együtt végez az adott időpontban. Imádkozzuk együtt minden nap a Szent Mihály imát.
Minden nap 8-12-ig és 14-18 óráig szentségimádás van a rendi kápolnában, melyen az atyák felváltva vesznek részt, és imádkoznak mindazokért, akik a Szent László-közösségünkhöz tartoznak, hogy a korlátozások ellenére továbbra is lelki egységben maradjunk egymással.
Plébániánk nagyböjti lelkigyakorlata nyilvános módon elmaradt, de Vadászi László atya elmélkedéseit megtartotta, amiket vissza lehet hallgatni a honlapunkon!
Március 25-én, Urunk születésének hírüladása ünnepén, hagyományos néven Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Jacek atya ismét fel fogja ajánlani plébániánkat és közösségünket Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Kérjük, hogy ehhez a felajánláshoz ki-ki csatlakozzon egyénileg, illetve családjával együtt.
Március
25-én, szerdán, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a lelki adoptálást vállalók otthonról
is megtehetik fogadalmi ígéretüket. A lelki adoptálók 9 hónapon keresztül napi 5 perc imádságban
kérik Istent egy veszélyben lévő magzat életéért, hogy megszülethessen
és szeretetben nőhessen fel.
Buzdítjuk a híveket, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez,
otthonaikban elmondva a fogadalmi imát! A fogadalomtevők jelentkezését már várják a következő
címeken:
A Rózsafüzér Társulat tagjai a következő 2 hónapban (április, május) a márciusi titkot imádkozzák tovább.
A járvány idején plébániánk irodája zárva tart. Sürgős ügyek, temetések intézése az alább felsorolt elérhetőségeken lehetséges.
A hívek segítségét is kérjük! A plébániánkon munkát végzőket nem szeretnénk bér nélkül hagyni, és a közüzemi számlákat is fizetnünk kell. Mivel a perselybevételek a következő időszakban kiesnek, ezért a működésünkhöz szükség van adományokra, amiket a hívek átutalással küldhetnek el. Az alább megtalálható számlaszámon van lehetőség a támogatásra. A legkisebb összeget is köszönjük! A jótevőinkért imádkozunk.
Egy ideiglenes honlapot is készítettünk, ahol a friss hírekről és a közös imákról is tájékozódhatnak: szentlaszlodomonkos.webnode.hu
A Karitász csoport tartósélelmiszer gyűjtését lezárjuk. Pénzadományokkal továbbra is támogathatják a munkájukat az alább megadott számlaszámon. Utaláskor kérjük feltüntetni, hogy a Karitász javára.
Az Új Ember újság e heti száma megérkezett plébániánkra, kérjük az előfizetők keressék az atyákat.
Az atyák, a plébánia munkatársai és a képviselőtestület kéri a híveket, hogy vigyázzanak önmagukra és szeretteikre!
"Fizikai távolság, lelki közelség."