Hirdetések 2020. november 15. – Évközi 33. vasárnap

2020.11.14

Köszönetet mondunk azoknak a testvéreknek, akik segítettek a bérmálkozók felkészítésében és imáikkal kísérték őket!

Köszönjük azoknak, akik még a héten is fáradoztak a templom szépítésén! Van még néhány hátralévő munkálat, ahol szívesen veszünk további segítséget.

A Püspöki Kar hétfőn közleményt adott ki, melyben a szentmisék megtartását továbbra is engedélyezik, és a biztonsági intézkedések szigorú betartását kérik. Idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreink, továbbá azok, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, vagy jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, mentesülnek a szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól. A plébániai oktatások, közösségi összejövetelek szoros kivételektől eltekintve csak online formában tarthatók meg.

A taizéi imaórákat keddenként 16.45-kor fogjuk kezdeni.

Egy külön szentmisét szervezünk az óvodás, általános iskolás és középiskolás fiatalok számára jövő héttől, vasárnaponként 17 órakor.

November 21-én, szombaton, Krisztus Király előestéjén templomunk is csatlakozik az Eukarisztikus Kongresszusra készülő, világméretű szentségimádáshoz, 17 órától.

Csütörtökön Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe, szombaton Szűz Mária templomban való bemutatásának emléknapja, vasárnap Krisztus, a Mindenség Királya főünnepe lesz.

A közösségünk működésére adott perselypénzt a kijárat melletti kosárba kérjük elhelyezni.

A szentmisék után néhány ember segítségét kérjük a padok fertőtlenítésében, Pártosné Kati néni vezetésével.

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el