Hirdetések 2020. szeptember 13. – Évközi 24. vasárnap
Plébániánk irodája a továbbiakban is hétfőn, csütörtökön és pénteken tart nyitva 9-től 12 óráig.
Továbbra is meg fogjuk tartani a vasárnapi 8.30-as miséket.
Az iskolai és plébániai hitoktatás rendje a faliújságon olvasható.
Újra indult a taizé imaóra, melyre mindenkit várunk keddenként 19 órától a Nagyteremben.
Szeptember 20-án, vasárnap 18 órától bérmálás lesz szabadtéri szentmise keretében. Imádkozzunk a szentség felvételére készülő testvéreinkért!
Szeptember 26-án, szombaton délután Mesterségek Ünnepe című programot szervezünk plébániánk udvarán a várossal közösen. Óvárosi mesterségeket lehet kipróbálni, hagyományőrző játékok, kézműves vásár és sok más program várja közösségünk tagjait!
"Hallod, hogy Isten beszél hozzád?" mottóval Emmausz kurzust szervezünk plébániánk híveinek október 16-18 között. várjuk azok jelentkezését, akik mélyebben szeretnének találkozni Isten Igéjével!
Hétfőn a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe, kedden a Fájdalmas szűzanya, szerdán Szent Kornél és Szent Ciprián vértanúk emléknapja lesz.
Megjelent plébániánk hírlevelének legújabb száma. Elvihető a bejárat mellől és honlapunkon is olvasható.
A perselybe szánt összeget a szentmisék végén kérjük a kijáratnál elhelyezett perselybe dobni.
Szívből köszönjük a hívek anyagi és lelki támogatását!
Kérjük, hogy aki még nem tette meg, iratkozzon fel plébániánk online hírlevelére, ahol a hirdetéseket minden hétfőn elküldjük és az esetleges korlátozások alatt is kapcsolatban maradhatunk! A bejáratnál elhelyezett lapon lehet feliratkozni.
