Hirdetések 2021. december 26. – A Szent Család ünnepe

2021.12.27

 Szívből köszönjük mindazoknak a testvéreknek a munkáját, akik segítettek az ünnep előkészítésében. Különösen Pártosné Kati sekrestyésünknek és Lengyel Béla gondnokunknak.

A templomunk karácsonyi liturgikus rendjéről szóló szórólap elvihető a hátsó asztalról, illetve az online felületeinken is olvasható.

December 27-én, hétfőn Szent János apostol és evangélista ünnepe lesz.

December 28-án, kedden, Aprószentek ünnepén 18 órakor lesz a lelki adoptálók hálaadó szentmiséje.

December 31-én, pénteken év végi hálaadó szentmisét tartunk 18 órakor.

Január 1-jén, szombaton, Szűz Mária, Isten Anyja főünnepe lesz, amely parancsolt ünnep. Templomunkban 7.30-kor görögkatolikus liturgia, 9-kor, 11-kor és 18 órakor római katolikus szentmise, illetve 15.30-kor angol nyelvű szentmise is lesz.

Vasárnaponként 17.55-től a Zongorateremben végezzük a rózsafüzér imádságot.

Megjelent a Fehéren-feketén folyóirat karácsonyi száma, amely a Domonkos család lapja. Az újságnak csak online verziója van, amely plébániánk honlapján érhető el.

Megjelent az Örömhír c. újságnak, egyházmegyénk lapjának karácsonyi száma. Megvásárolható a hátsó asztalról.

Megjelent plébániánk Hírlevelének legújabb száma. Ingyen elvihető a hátsó asztalról, illetve online felületeinken is olvasható.

Régi hagyomány a karácsonyi időben, Vízkereszt ünnepe körül a házszentelés. Ez jó alkalom a hívek és a lelkipásztorok közti személyes kapcsolat erősítésére, az egyházközség építésére. Kérjük, jelezzék az irodában vagy az atyáknál, akik házszentelést kérnek.

Köszönetet mondunk a testvéreknek az egész éves sokféle támogatásért és anyagi hozzájárulásért. Az új esztendőre Isten áldását kérjük mindnyájukra!

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el