Hirdetések 2022. március 13. – Nagyböjt 2. vasárnapja
Hirdetjük, hogy a Magyar Domonkos Vikáriátus káptalant tart Budapesten március 14-17-ig. Ezeken a napokon a reggeli szentmisék elmaradnak. Az esti szentmiséket Szenes József atya fogja tartani. Kérjük a híveket, hogy imáikkal kísérjék a káptalan munkáját.
Április 2-án, szombaton nagyböjti lelki napot tartunk plébániánkon. A vendégünk Ozsváth József, az erdélyi Tasnád plébánosa lesz. A részleteket később közöljük.
Április 9-én, szombaton 15 órakor lesz a betegek és idősek szentmiséje, amelynek keretében kiszolgáltatjuk a betegek szentségét. Kérjük a híveket, hogy gondoljanak azokra az ismerőseikre, akik már nehezen jutnak el a templomba. Akinek segítségre van szüksége az eljutáshoz, jelezze a sekrestyében vagy az irodában. Azoknak a felajánlását is örömmel fogadjuk, akik autóval meg tudnák könnyíteni az idősek el- és hazajutását.
Hamvazószerdától kezdve a hétköznapi esti szentmisék után templomunkban szentségimádást tartunk rózsafüzérrel egybekötve a világ békéjéért. Bátorítjuk a kedves híveket, hogy minél többen vegyenek részt az imádságban!
Miután Palánki Ferenc püspök megszüntette járványhelyzet miatti liturgikus korlátozásokat, biztatjuk a kedves híveket, hogy nyugodtan éljenek a nyelvre történő áldozás lehetőségével!
Hirdetjük, hogy önkénteseket keresünk a pénteki Alfa-házaskurzusra, ahol gyerekfelügyeletben és az ételek szervírozásában kérnénk segítséget. Részletek a hirdetőtáblán olvashatóak.
Múlt héten pénteken a görögkatolikus Metropólia épületében, a Petőfi tér 8. szám alatt megnyílt a Kereszt-tűzben - keresztényüldözés a közel-keleti és Nyugat-afrikai konfliktuszónákban című időszaki kiállítás, amely mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Mindenkinek ajánljuk a kiállítás megtekintését!
Az Ukrajnában élő domonkos rendtársaink és a rájuk bízottak részére 338.000 forintot gyűjtöttünk össze. Az ukrajnai vikárius, Jaroslaw atya hálásan köszöni a magyar hívek által felajánlott adományokat.
A katolikus iskolák javára 10.000 forintot gyűjtöttünk. Hálásan köszönjük!
Szombaton Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese főünnepe lesz.