Hirdetések 2022. október 16. – Évközi 29. vasárnap

2022.10.17

Hálásan köszönjük a héten beérkezett egyházfenntartói hozzájárulásokat és adományokat. Továbbra is tartsuk fenn közösen plébániánkat!

Örömmel hirdetjük, hogy a vasárnapi ifjúsági és családos szentmise előtt 16 és 17 óra között tartjuk a plébániai ifi klubot Dr. Márkus Bernadett hitoktató vezetésével. Továbbá a gimiseknek szintén foglalkozást tartunk ebben az időpontban Tóthné Behina Beáta hitoktató vezetésével, hogy azok a gyerekek is keresztény közösség részesei lehessenek, akiknek a szerdai alkalom nem alkalmas.

Ismételten hirdetjük, hogy plébániánk irodájának nyitva tartása 2022. október 10. hétfőtől a következők szerint módosul: hétfő: 8-18 óra, kedd, szerda, csütörtök, péntek 8-12 óra.

Hirdetjük, hogy október 23-án, vasárnap templomunkban a missziók javára gyűjtünk. Adományaikat a bejáratnál lévő lábon álló perselybe helyezhetik.

Örömmel hirdetjük, hogy templomunkban a hátsó asztalon megvásárolhatóak a 2023-as naptárak. Igény esetén még tudunk belőlük rendelni.

Értesítünk mindenkit, hogy plébániánkon elsőáldozásra való felkészítés indul október 16-tól a 17 órai szentmise előtt egy órával. Jelentkezni lehet Pálné Böbe hitoktatónál a hátsó asztalon lévő jelentkezési lapokon.

Ismét hirdetjük, hogy Böjte Csaba kászonimpéri Szent Katalin Gyermekotthonának szervezünk gyűjtést október 23-ig. Elsősorban tartós élelmiszereket, azon belül is sütőport, sütőpapírt, tejszínhabot, levesgyöngyöt, teát, tisztítószereket, tisztálkodószereket és pénzadományokat várunk. A felajánlásokat a gyóntatószék melletti kosárban lehet elhelyezni vagy az irodában leadni.

Október a rózsafüzér hónapja. Egyházunk arra buzdít minket, hogy a rózsafüzér titkai által gyakoroljuk a szemlélődő imát. Erre van lehetőség templomunkban az esti szentmisék után. Imaszándékokat is helyezhetnek el a hátsó asztalon lévő kosárban.

Október 28-án egy különleges és maratoni rózsafüzér imára hívjuk a kedves testvéreket. A 14.00-kor kezdődő imádság alkalmával mind a négy, azaz az örvendetes, a világosság, a fájdalmas és a dicsőséges olvasót imádkozzuk el egymás után, az egyes tizedek között énekkel és szentírási elmélkedéssel. Ezt követően 17.00-kor a Szent II János Pál Intézet kiadásában megjelenő Edward Sri: Úgy imádkozni a rózsafüzért, mint még soha című könyvének bemutatójára hívjuk a kedves testvéreket a nagyterembe.

A hét liturgikus ünnepei: hétfőn Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú emléknapja, kedden Szent Lukács evangélista ünnepe, szombaton Szent II. János Pál pápa emléknapja lesz.

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el