Hirdetések 2023. május 14. Húsvét 6. vasárnapja

2023.05.15

Hirdetjük, hogy hagyományainkhoz híven ismételten gyűjtést szervezünk Böjte Csaba kászonimpéri Szent Katalin gyermekotthonának. Ezúttal tartós élelmiszereket, jó állapotú 140-es fiú és lány ruhákat, valamint pénzadományt gyűjtünk, amit többek között két gyermek szemüvegkészítésére fognak fordítani. A gyűjtés május 25-én, pénteken zárul. Adományaikat a gyóntatófülke mellett elhelyezett kosárba tehetik, pénzadományaikat a sekrestyében vagy az irodában adhatják le.

Május Szűz Mária hónapja, ebből az alkalomból plébániánk Rózsafüzér Társulata május 21-én, vasárnap 3 órakor tartja találkozóját a Nagyteremben. Ez alkalomból Lépes Katalin iskolanővér tart előadást a májusi ünnepkörről. Az előadást agapé követi, melyre szívesen veszünk édes és sós sütemény felajánlásokat. Mindenkit szeretettel várunk!

Hirdetjük, hogy plébániai tábort szervezünk július 26-tól 30-ig Sarudon a lelkigyakorlatos házban, amely szépen felszerelt, komfortos, igazi pihenést biztosít számunkra. A jelentkezés az irodában történik 5000 Ft/fő befizetésével június 10-ig! Kérjük a kedves testvéreket, hogy aki szeretne velünk tartani az mind a négy teljes napra tervezzen!

Katekumen csoport indul plébániánkon. Azok a felnőttek, akik szeretnének keresztségre, elsőáldozásra vagy bérmálásra felkészülni, kérjük, jelentkezzenek Laci atyánál vagy az irodában.

Május 17-én, szerdán 19 órai kezdettel a Csokonai Fórumban vendégeskedő Győri Nemzeti Színház művészei Boldog Apor Vilmos győri püspök életének állomásait mutatják be a színház eszközeivel, Mindenkinek mindene címmel. Az előadásra a színház jegypénztárában kedvezményes, 800 forintos áron, korlátozott számban lehet jegyeket vásárolni.

A május 19-én a Kölcsey Központban megrendezésre kerülő Katolikus bál belépőjegyei jövő keddig megvásárolhatók plébániánk irodájában 15 000 forintos áron.

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el