Hirdetések 2025. október 5. – Évközi XXVII. vasárnap Terménybetakarítási hálaadás

2025.10.05

Örömmel hirdetjük, hogy egy újabb világi domonkos testvérünket avatják szentté október 19-én, Boldog Longó Bertalan, aki a spiritizmus útjairól történő megtérése után a "rózsafüzér apostola" és a pompei Rózsafüzér-szentély alapítója lett. Ebben a hónapban az ő tiszteletére helyeztük el a pompeji Szent Rózsafüzérről elnevezett Szűz Mária képét a szentélybe. Szentté avatása előtt imaestet szervez tiszteletére templomunkban a világi domonkosok debreceni közössége október 16-án, csütörtökön 18 órától.

Október a rózsafüzér hónapja. Egyházunk arra buzdít minket, hogy a rózsafüzér titkai által gyakoroljuk a szemlélődő imát. Erre van lehetőség templomunkban hétköznap az esti szentmisék után, vasárnaponként pedig a 17 órás szentmise előtt, 16.25-től. Imaszándékokat is helyezhetnek el a hátsó asztalon lévő kosárba.

Hívjuk és várjuk azokat a fiatal fiúkat, akik szívesen csatlakoznának plébániánk ministráns közösségéhez. A közösség nyitott olyanok számára, akik már aktívan részt vesznek az oltár körüli szolgálatban, de azoknak a fiúknak is, akik még csak érdeklődnek ez iránt. Terveink szerint minden hónap második vasárnapján gyűlnénk össze a plébánián. Első ilyen alkalmunk október 12-én vasárnap 15:30-tól kezdődne és a 17:00-ás Szentmiséig tartana.

"9 hónap az életért" címmel kurzust hirdettek a görögkatolikus testvérek, amelyre várják azon 18-35 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik az élet kezdetével kapcsolatos kérdésekben szeretnének nagyobb jártasságot szerezni, és az ezzel kapcsolatos közbeszéd igazításában részt venni. Részletek a plakáton.

Katekumen csoport indul plébániánkon októbertől. Azok a felnőttek, akik szeretnének katolizálni, a keresztségre, elsőáldozásra vagy bérmálásra felkészülni, kérjük, jelentkezzenek Laci atyánál.

Örömmel jelentjük, hogy a Szent II. János Pál Intézet legújabb könyvének a bemutatójára október 7-én, kedden 18.30-tól kerül sor a plébánia Nagytermében. A mű címe: Ostromold a mennyet! regény Sienai Szent Katalinról, írója az amerikai Louis de Wohl. A könyv már most kedvezményes áron előrendelhető az Intézet honlapján vagy személyesen a könyvbemutatón. Mindenkit szeretettel várunk!

Hétfőn este 18.30-tól képviselőtestületi ülést tartunk.

Október 8-án, szerdán a 18 órai szentmisében és utána gyógyító imaestet szervezünk, amelynek során kérjük Jézus Krisztust betegeink gyógyulásáért. Erre az imaalkalomra várjuk egyházközségünk betegeit, de elhívhatjuk beteg barátainkat és ismerőseinket is.

Előre hirdetjük, hogy október 13-án, hétfőn fatimai engesztelőnapot tartunk egész napos szentségimádással Magyarország lelki megújulásáért, a békéért, a papságért, a magyar családokért, a Szűzanya szeretetlángjának kiáradásáért. 9 órától 11 óráig az engesztelő imacsoporttal kapcsolódhatunk be a közös imádságba. 11 órától pedig kérjük, iratkozzanak fel óránként a csendes szentségimádásra a hátsó kis asztalon kitett lapon, hogy egyetlen percre se maradjon magára a Szentségi Jézus

A hét liturgikus ünnepei: hétfőn Boldog Longó Bertalan harmadrendi világi domonkos emléknapja, kedden Rózsafüzér Királynője ünnepe, szerdán Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország Főpátrónájának főünnepe, csütörtökön Bertrán Szent Lajos domonkos testvér, áldozópap emléknapja lesz.


© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el