50+ csoport - Mester, jó nekünk itt lenni!

2022.03.22

2022.03.08.

Ezen a napon Jacek Atyával a következő vasárnapi evangéliumi szakaszt olvastuk, melynek mottója ez lehetne: Mester, jó nekünk itt lenni!

Az evangéliummal kapcsolatos élményeinket, érzéseinket osztották meg a jelenlévők, számos szép, személyes történetet ismerhettünk meg.

Lk 9.28-36

Jézus színeváltozása.

28E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. 29Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. 30És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. 31Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. 32Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. 33Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: "Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!" Nem tudta, hogy mit beszél. 34Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. 35A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!" 36Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.

A megosztásokat követően az agapé következett, beszélgetésekkel, személyes találkozásokkal - jó érzés, hogy egyre inkább megismerjük egymást, számon tartjuk, ha valaki nem tudott eljönni, és többen a csoporton kívül is találkoznak, szerveznek programot az itt kötött ismeretségek alapján.

Az agapét Bakóczy Katalin érdekes, lendületes előadása követte: Nők a Bibliában / Bibliai nők a festészetben - stílusosan, lévén március 8. a nők napja.

Szó esett Éváról - teremtésről, kísértésről, bűnbeesésről, majd Sáráról - vele kapcsolatban Ábrahámról, Izsákról, Hágárról és Izmaelről.

Számos műalkotáson keresztül elevenedett meg számunkra a Biblia egy darabja, mintha egy izgalmas művészettörténeti előadáson lettünk volna.

Köszönjük Kati!!

https://rezkarcfitness.blogspot.com/2011/07/albrecht-durer-adam-es-eva-rejtett.html

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el