50+ csoport - Sárospatakon jártunk

2022.05.30

Sárospatakon jártunk

2022.május 24-én a Szent László Plébánia 50+ csoportjának tagjai közös kiránduláson vettek részt. Az útvonal: Debrecen - Sárospatak - Józseffalva - Bodrogolaszi - Debrecen volt. A jó hangulatú utazás számos élménnyel gazdagította a résztvevőket.

Napsütéses reggelen a Malompark parkolójában gyülekeztünk, majd 7.00 órakor indultunk Sárospatakra autóbusszal. Útközben Jacek atya vezetésével imádkoztuk a reggeli zsolozsmát.

A tervek szerint, 10 órára érkeztünk Sárospatakra, a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációjának kolostorába ( https://katolikus.hu/szerzetesrendek/79, honlap: erzsebetnoverek.communio.hu ), majd felfrissülés után megnéztük a Szent Erzsébet Házban található kiállításokat. ( https://rkegy.hu/szent-erzsebet-haz ) Kedves és felkészült idegenvezetőnk sok érdekességre hívta fel a figyelmünket, és készséggel válaszolt a felmerülő kérdésekre.

A sárospataki gótikus vártemplom szomszédságában álló Szent Erzsébet Ház a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény otthona. Az udvar művészi kovácsoltvas kerítése mögött láthatók a vár dél-keleti sarokbástyájának a falai. Valaha itt állott az árpád-házi királynők udvarháza, ahol 1207-ben Szent Erzsébet született, akit a szomszédos rotundában, a királyi kápolnában kereszteltek meg. A ház udvara ma a magyar szentek rózsakertjével, szabadtéri színpaddal, rózsalugasokkal és pihenőkkel várja a zarándokokat és látogatókat.

Szentélyek Nyomában #8. rész - SZENT ERZSÉBET BAZILIKA, SÁROSPATAK

https://www.youtube.com/watch?v=YZR5OVyVTFo

11.00 órától Jacek atya Szentmisét mutatott be a Bazilikában, melyen a sárospataki Boldog Mária Lujza csoport és a Szent Erzsébet Apostoli Közösség tagjaival közösen vettünk részt. Homiliájában beszélt arról, hogy május 24. a domonkos szerzetesek ünnepnapja.

Domonkos 1221-ben Bolognában súlyosan megbetegedett, és azt akarta, hogy ott, a szőlőkről nevezett Szent Miklós templomban, "a testvérek lába alatt" temessék majd el. Így is lett, Bolognában halt meg 1221. augusztus 6-án, és szándéka szerint egyszerű sírba temették ott el. Sokan vallották, akiket különböző betegségek sújtottak, hogy sírjánál visszanyerték egészségüket. A testvérek azonban nem voltak hajlandók elismerni a csodákat, és ezért a fogadalmi ajándékokat összetörték.

Végre 1233. május 24-én IX. Gergely pápa utasítására (amikor Szászországi Boldog Jordán sok testvérrel általános káptalant tartott Bolognában), Teodorik ravennai érsek, pápai legátus jelenlétében márvány emlékműbe helyezték át Domonkos testét. (Ezért május 24-én a Rend megemlékezik Szent Domonkos ereklyéinek átviteléről, és ahol úgy alkalmasabb, ezen a napon ünneplik őt augusztus 8. helyett.) Ekkor csodálatos, természetfölötti illat kezdett áradni a szent testből, "mindenkinek világosan mutatva, hogy Krisztusnak milyen jó illata van itt, azaz, hogy az elhunyt milyen szentéletű volt. Az érsek mondja a szentmisét, és Pünkösd harmadik napja lévén, a kezdő énekben a kórus ezt zengi: Fogadjátok dicsőségetek gyönyörűségét!" (Szászországi Jordán). Ezzel kezdődött a kánoni eljárás, amelynek befejeztével 1234. július 3-án IX. Gergely pápa Domonkost a szentek sorába iktatta. Ezután Vercelli Boldog János, a hatodik rendfőnök, méltóbb sírt építtetett és 1267. június 5-én oda helyezték a testét. Amióta augusztus 6-án ünnepli az Egyház Urunk színeváltozását, azóta Szent Domonkos ünnepe augusztus 8-án van.

( forrás: https://domonkosok.hu/2019/05/24/majus-24-szent-domonkos-ereklyei-atvitelenek-unnepe/ )

A szentmisét követően kedves fogadtatásban volt részünk a Szent Erzsébet nővérek kolostorában. Kanizja Zaborowska nővér, valamint a Boldog Mária Lujza csoport és a Szent Erzsébet Apostoli Közösség tagjai nagy szeretettel vártak minket, terített asztal mellett fogyasztottuk el a "tarisznyában" magunkkal hozott szendvicseket, utána süti és kávé koronázta meg a rögtönzött ebédet.

( https://sarospatak.hu/2019/11/20/a-szent-erzsebet-noverek-erdemeltek-ki-iden-a-varos-altal-alapitott-szent-erzsebet-dijat/ )

Az alábbi videófelvételen ismerős arcokat láthatnak azok, akik velünk voltakJ

https://www.youtube.com/watch?v=ekdPYm1OAkc

Az együttlétünket megtisztelte Bereczkei Miklós plébános atya is, aki szeretettel emlegette fel Felföldi László püspök atyával való ismeretségét. Nem tudunk olyan messzire menni, hogy ne találjunk közös ismerőstJ

https://www.youtube.com/watch?v=0lsoVz3OdOg

Az Egyház november 14-én tartja Boldog Mária Lujza Merkert liturgikus emléknapját. Mária Lujza Merkertet, a Szent Erzsébet Kongregáció társalapítóját, valamint első általános főnöknőjét ünnepélyes szertartás keretében avatták boldoggá a lengyelországi Nysában, 2007. szeptember 30-án. A Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja társalapítójának, és első rendfőnökének nevét vette fel az a plébániai csoport, melynek tagjai ilyen kedvesen fogadtak minket, és személyes ajándékkal kedveskedtek nekünk, melyet ezúton is köszönünk! Megfogalmazódott a szándék, hogy "testvér csoporttá" fogadjuk egymást, és az 50+ csoport tagjaiként meghívtuk Őket egy debreceni találkozóra.

A szívélyes találkozást követően elsétáltunk a Rákóczi várba, ahol szakavatott idegenvezetésben volt részünk, még egy titkos átjárón is volt szerencsénk átmenni a híres Wesslényi féle összeesküvés színhelyét megtekinteni, ahol "sub rosa" ( a rózsa alatt ) felettébb nagy titkok hangzottak el anno...

" A Sub rosa latin kifejezés ,azt jelenti titok, titokban, bizalmasan. Sárospatakon egy egész csodálatos termet kereszteltek erre a névre, s a titkok szobájaként használták. A Sub Rosa terem, a Várban egy kerek erkélyszoba, melynek boltozatát festett rózsa díszíti. A hagyomány szerint ebben a szobácskában találkoztak a Wesselényi-féle főúri összeesküvés vezetői 1669-ben. Innen ered a név: "A rózsa alatt". "

Következzen néhány információ a Sárospataki Rákóczi-várról az érdeklődők számára:

Sárospatak Rákóczi-vár és Várkert

https://www.youtube.com/watch?v=xmIKvLs0DWY

Rákóczi-vár, Sárospatak - Hazahúzó (2018-08-16) - ECHO TV

https://www.youtube.com/watch?v=rjVhu45mUr8

Rákóczi-vár, Sárospatak - Hazahúzó (2018-08-19) - ECHO TV

https://www.youtube.com/watch?v=eBlXeTf4zAA

A hely - 2019-02-11 - Sárospatak, Rákóczi vár

https://www.youtube.com/watch?v=sYyW9ipSznM

A vár megtekintése után a Józseffalvai Tájházhoz vitt minket a busz, majd délután három órakor a Józseffalvi kápolnában közösen elimádkoztuk az Irgalmasság Rózsafüzért.

https://www.jozseffalva.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=7rtqUeCbCXc

https://www.youtube.com/watch?v=BPZf_w28YBA

https://sarospatak.hu/2016/06/21/jozseffalva-napja-tisztelges-az-osok-elott/

Utunkat ezután Bodrogolaszi felé folytattuk, ahonnan a Lónyay kastély megtekintését követően indultunk haza Debrecenbe.

A kastélyt a Pannonhalmi Bencés Főapátságtól kapta meg a Chemin Neuf közösség, akik saját erőből végzik a felújítást. Az ide érkező vendégek, lelkigyakorlaton résztvevők segítenek a különböző lom- és rom eltakarítási munkálatokban - mint egy régi építőtáborban.

( https://www.chemin-neuf.hu/place/bodrogolaszi/ )

Elég romos állapotú az épület, de szisztemetikusan haladnak lépésről lépésre a munkákkal. A tető rendben van, az épület nem ázik. Most belső falazási munkák folynak éppen. Az emeleten pl. egy drótfonatos álmennyezet mögött elő-előtűnnek a régi, szép, íves árkádok, falak, valószínűleg ezeket az álmennyezeteket, álfalakat el is fogják bontani.

Mivel az épületen az idők folyamán elég sok átépítés, átalakítás történt, elveszítette műemlék jellegét, a műemlékvédelem hatásköréből kiesett.

Nagyon szép, hatalmas parkja van a kastélynak, mint egy arborétum, sok a különleges növény és fa. Itt található pl az ország 10-ik legnagyobb cédrusfája is.

A parkban találjuk a Házaspárok Útját, amely gyakorlatilag egy sétaút a park egész területén, a séta időtartama olyan bő 1 órányi lehet és 15 különböző ponton táblákon elgondolkodtató bölcsességeket olvashatunk.

Van ugyan a parkban egy tó, pontosabban már csak a helye, mert kiszáradt, helyén sűrű nádast találunk. Van viszont egy beton medence, egy időben még a falubeliek is idejártak strandolni, manapság viszont már fürdésre nem használható.

A kastély elvileg bejelentkezéssel látogatható, lehetőleg csoportosan várják az érdeklődőket. Bejelentkezni Csomor Ottónál a 06-20/8289573-as számon lehetséges.

( forrás: https://www.kastelyok.com/adatlap.php?details=156 )

https://amultemlekei.hu/lonyay-kastely-bodrogolaszi/

https://www.kitervezte.hu/epuletek/csaladihaz/lonyay-kastely-bodrogolaszi

A hazafelé vezető úton Mária-énekeket énekeltünk, majd este 7.00-re érkeztünk meg Debrecenbe, a Malompark parkolójába.

Fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva tértünk haza.

Köszönjük a balesetmentes közlekedést buszvezetőnknek, Lacinak!

Hálával tartozunk Plószné Anikónak, aki sárospataki kötődése okán kiváló szervező és idegenvezető volt, köszönjük Kakas Editnek a busszal kapcsolatos ügyintézést, Jacek atyának a lelkivezetést!

Berényiné dr. Felszeghy Márta

koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!