Debreceni domonkosok

2020.03.17

TOKODI László O.P. házfőnök-plébános

+36 30 197 7388

tokodi.laci@yahoo.com

A szülővárosom Baja. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem okleveles építőmérnökként.

Bár magyar prédikátor testvér vagyok, rendi életem első éveit Lengyelországban töltöttem, melyek közül 6 éves krakkói tanulmányaim a legmeghatározóbbak számomra.

2015-ben Székely János püspök atya szentelt pappá Budapesten. Utána kerültem a debreceni rendházunkba.


LESZKOVSZKY György Pál O.P.

palatya@freemail.hu

Budapestről származom. 1953-ban lettem a Domonkos Rend tagja, ahol a Pál nevet kaptam. A szétszóratás idejében gyógyszerkutatóként dolgoztam a fővárosban. 1989-től, a közösség újraalakuláskor a budapesti, majd a szentendrei közösségben éltem.

2010 októberétől a debreceni rendházba helyeztek át, ahol a domonkos harmadrend és az orvosok lelki vezetését bízták rám, illetve a heti angol nyelvű szentmisék bemutatását.

A Szent Lukács Egyesület vezetőségéhez is tartozom, amelynek folyóiratát szerkesztem.


MAJOR György Pius O.P.

+36 30 504 93 92

Hódmezővásárhelyen születtem és végzettségem szerint zongoratanár vagyok.

Mint domonkos atya Budapesten teljesítettem szolgálatot, 1990 óta pedig Debrecenben.

A lelkipásztori feladatok mellett a helyi zenei élet fontos képviselőit és a fiatal zenészeket segítem jelenlétemmel.



DEZSE Péter O.P.


Üzenj nekünk itt:

© 2020 A debreceni Szent László Domonkos Plébánia ideiglenes weboldala. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el