Hirdetések 2020. szeptember 6. – Évközi 23. vasárnap
Járványügyi hirdetések
Az erősödő járványhelyzetben a Magyar Katolikus Püspöki Kar és Palánki Ferenc püspök úr is rendelkezéseket adott ki, ezekből idézzük a következő pontokat, kiegészítve a templomunkban való megvalósításukkal:
A szentmisék és szertartások egész idején minden résztvevő számára kötelező a szájat és orrot eltakaró eszközt viselni (a miséző papot és a kántort kivéve) és egymástól 1,5-2 méter távolságot tartani!
Akinek nehézséget okozna a maszk használata, az az udvaron vehet részt a szentmisén.
Kötelező a templomba érkezéskor a kézfertőtlenítés vagy az otthonról hozott, vagy a templom bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőszer használatával.
Kérjük, hogy a kézfertőtlenítő használata után várják meg annak megszáradását, csak utána érintsék a padok felületét. Óvjuk magunkat, egymást és az új padokat is!
A szentmiséken továbbra is el kell hagyni a békeköszöntést kézfogással.
A nyelvre és a két szín alatti áldoztatás továbbra sem engedélyezett. A kézbe áldoztatás rendje: A hívek védőmaszkban járuljanak szentáldozáshoz úgy, hogy amikor rájuk kerül a sor, mindkét kezüket - amennyire hosszan csak lehet - nyújtsák előre. Az Eucharisztia tenyérre fogadását követően néhány lépést tegyenek oldalra, igazítsák a szájmaszkot az álluk alá és így vegyék magukhoz az Oltáriszentséget, utána visszaigazított szájmaszkkal menjenek a helyükre.
Az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés: betegen vagy a fertőzés tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére és közösségi alkalmakra!
A szentgyónás maszkban és kellő távolságot tartva végezhető. A felújítás alatt a gyóntató atya a Nagyterem végében vagy a kiskonyha mellett várakozik.
Általános hírek
Tanévkezdő Veni Sancte szentmise lesz szeptember 13-án, vasárnap fél 10-kor. Kérjük a diákokat, hogy hozzák magukkal a szentmisére az iskolatáskájukat, hogy az atya megáldja azokat.
Plébániánkon a nagy sikerű nyári Ifi-sziget programjai után évközi ifjúsági hittanos alkalmakat is indítunk! Az Ifiklubba a felsősöket várjuk már szeptember 10-től. Az Alsós klubba az alsósokat várjuk szeptember 17-től. Szintén szeptember 17-től kéthetente pedig az ovisokat és bölcsiseket hívjuk hittanra. Ezek az alkalmak csütörtökönként lesznek 17 órától. Jelentkezési lapok a hátsó asztalról elvihetők.
Az elsőáldozós hittan októbertől indul plébániánkon, a vasárnapi fél 10-es szentmise után. Részleteket hamarosan hirdetünk.
Az iskolai hitoktatás rendje a faliújságon olvasható.
Szeptember 20-án, vasárnap 18 órától bérmálás lesz szabadtéri szentmise keretében. Közösségünkből 10-en készülnek erre a szentségre (2 fiatal, 4 felnőtt katekumen és 4 külföldi diák), imádkozzunk ezekért a testvéreinkért!
Szeptember 26-án, szombaton délután Mesterségek Ünnepe című programot szervezünk plébániánk udvarán a várossal közösen. Óvárosi mesterségeket lehet kipróbálni, hagyományőrző játékok, kézműves vásár és sok más program várja közösségünk tagjait!
Hétfőn Szent Márk, István, Menyhért kassai vértanúk ünnepe, kedden Szűz Mária születésének ünnepe, Kisboldogasszony napja, szombaton Szűz Mária szent nevének emléknapja lesz.
A perselybe szánt összeget a szentmisék végén kérjük a kijáratnál elhelyezett perselybe dobni. Ehelyett banki átutalással is eljuttathatják perselyadományukat vagy más célú támogatásukat. Továbbra is szívből köszönjük a hívek anyagi és lelki támogatását!
Kérjük, hogy aki még nem tette meg, iratkozzon fel plébániánk online hírlevelére, ahol a hirdetéseket minden hétfőn elküldjük és az esetleges korlátozások alatt is kapcsolatban maradhatunk! A bejáratnál elhelyezett lapon lehet feliratkozni.
![](https://1e11ac88d8.cbaul-cdnwnd.com/b91adf9803b1dcce80836c96e6ce5395/200000052-6be856be88/hird-7.jpg?ph=1e11ac88d8)